Kácsor Fogadó   

Cím: 2091 Etyek, Alcsúti út 12.

Telefon: +36 22 353 641

Információ kérés:

E-mail: info@kacsorfogado.hu

Szállásfoglalás telefonon:

Kácsor Balázs
+36 30 363 1676
üzletvezető

Kácsor József

Tulajdonos

 

 

logologo

Etyek-Budai Borvidék

Magyarországon huszonkét borvidék található. Az Etyek-Budai Borvidék három jellemző és jelentősen különböző körzete a Budai, az Etyeki (vagy Északkelet Fejér megyei), illetve a Velencei-tó fölötti (vagy Dél-, Délnyugat Fejér megyei).A borvidék. a Gerecse-hegység déli részétől a Velencei- és a Budai-hegységig húzódik  (A valóságban semmi köze a hajdani Budai Borvidékhez.) Etyek adottságai szinte megegyeznek Champagne-éval. Az etyeki körzethez tartozik: Alcsútdoboz, Etyek, Felcsút, Gyúró, Kajászó, Martonvásár, Tordas, Vál, Budapest XXII. kerület (Budafok). A borvidék területe: 5600 Ha (ebből 4000 Ha I. osztályú), a szőlővel betelepített terület: kb. 2000 H.

Az Etyek-Budai borvidék története

Hazai borvidékeink között jogilag a legújabbak, történelmileg a legrégebbiek közé tartozik az Etyek-budai borvidék. A legújabb, mert ezzel az elnevezéssel alig 10 éve találkozhatunk – sőt, az önálló Etyeki borvidék sem idősebb 17 évesnél –, de egyben a legrégebbi is, mert a környéken már a rómaiak idejében is foglalkoztak szőlőműveléssel. 

Budafokon egykoron a Római Birodalom határőrtornyai vigyázták ezeket az ősi szőlő- és gyümölcsligeteket. A budai hegyek bortermeléséről a 13. századi oklevelekben is olvashatunk. Az Árpád-házi királyok uralkodása idején virágzott a szőlőtermesztés a környékén, és az ezeken a vidékeken élő emberek megélhetésének fő forrásává vált.

A 18. században rendszeressé vált a szőlőtelepítés Promontoron és környékén, ahol komoly pincekultusz alakult ki. A Kadarkát és más vörösbort adó fajtákat igyekeztek leváltani fehér fajtákra, a lakosság igényeihez igazodva. Évről évre nőtt az állandó lakosság száma. A legszegényebb zsellér is rendelkezett valamennyi szőlővel. Főleg Promontoron és Kistétényben a század végétől kezdődően a szőlőt bérlő budai, pesti polgárok körében nagy divatja lett a pincézésnek, aminek következtében igen komoly pincekultusz alakult ki. Változtak a borfogyasztási szokások is. 1830 körül a nagyvárosi lakosság inkább a fehérbort kereste. Arra kényszerültek a budai vidéken is, hogy egyre több fehérborszőlő-fajtát szaporítsanak. 1890-ben ezen a vidéken is nagy pusztítást végzett a filoxéra és az ültetvényeket szinte teljesen elpusztította. A szőlőkultúra újbóli fellendítése nem járt a várt sikerrel, így csonthéjas gyümölcsök telepítésével igyekeztek a helyi gazdasági életet fejleszteni. A gyümölcsösök lassan kiszorították a szőlőterülteket. Mindehhez még a város dinamikus fejlődése is hozzájárult.

Az 1872-ben egyesült főváros óriási terjeszkedésnek indult, amelynek áldozatává váltak az egykoron virágzó szőlőültetvények. Krúdy Gyula idézi szomorúan egyik írásában, hogy Kerkápolyi István műegyetemi tanár 1908-ban szüretelte az utolsó sashegyi vöröset. Azóta sem tudja senki, milyen is lehetett az a bor… Budapest nagy lehetőségeket kapott arra, hogy kedélyes kis városrésszel adózzon a kulináris örömöknek, ám nem tudott élni adottságaival. Nyoma sem maradt a régi Tabánnak, és mindössze apró kis tükörcserepek emlékeztetnek Óbuda és Budafok régi fényére. A terjeszkedő város eltüntette az egykor híres budai szőlőket is, és a legutóbbi időkben már a főváros nyugati agglomerációjához tartozó mezőgazdasági területek is veszélybe kerültek.

A borvidék többi területének másként alakult a sorsa. A hagyományos jellegű szőlőhegyek és nagyobb szőlőültetvények ma Biatorbágy, Bicske, Tök, Etyek vonalában kezdődnek. A XIX. század közepén a korszerűsítéseknek és újításoknak köszönhetően a Vál-völgyi uradalmi szőlészetek jó hírnevet szereztek maguknak. Jó minőségű fehérbort állítottak elő a pákozdi, sukorói, nadapi, velencei szőlőhegyeken. A profilváltást Törley József felismerése hozta, aki kiváló lehetőséget talált a korán szüretelt, magas savtartalmú bogyókban. Pezsgőüzeme világhírűvé tette a borvidéket. A századforduló után szinte kizárólagosan Törley József budafoki pezsgőgyára vásárolta fel a terület ültetvényeit.

A II. világháború után a helyi szőlőkultúra is válságba jutott. A fordulatot az 1955-ös év hozta meg, amikor megalakult a Hungarovin borgazdasági kombinát etyeki célgazdasága. A Hungarovin Rt. szőlőültetvényeinek (ma a Henkell Söhnline tulajdona) és a termett minőségi fajtáknak köszönhetően emelkedett Etyek-Buda borvidéki rangra.

A borvidék napjainkban

Az 5632 hektárt kitevő Etyek-budai borvidék bortermelésének súlypontja napjainkra Etyekre és tágabb környékére tevődött át. Az egyedi ökológiai viszonyoknak, a talajok magas mésztartalmának és a szeles fennsíkoknak köszönhetően általában egészséges a szőlő. Ezen a borvidéken a pezsgőgyártáshoz ideális, nagy savtartalmú boralapanyag terem. A legtöbben Champagne-hoz hasonlítják a borvidék adottságait. A szőlőtermesztés uralkodó maradt a kedvező gazdasági helyzet miatt.

Talán éppen ezért olyannyira izgalmas, hogy az Üröm-Budajenő-Etyek-Pázmánd karéjban egyre több kis pincészet kezd ismét bort készíteni. A mezőgazdasági árutermelés virágzása ugyanis némi védelmet nyújthat a természetben élő embernek Budapest tőszomszédságában is.

Etyek-Buda legújabb virágzása elsősorban már nem nagyobb vállalkozásoknak, hanem 1-5-15 hektáros kis családi birtokocskáknak köszönhető. Számtalan kis pince fogott palackozott borok készítésébe, s ez különös bájt kölcsönöz a vidéknek. Vannak azonban komolyabb kezdeményezések is. A rendszerváltás évében Etyek adta az egyik első országos hírnevet szerző magánborászatot, Báthori Tiborét. Nagyformátumú öreghegyi chardonnay-ja, megmutatta a termőhelyben rejlő hatalmas lehetőségeket és kijelölte a követendő színvonalat.

Az eltelt több mint egy évtized alatt az Etyeki borvidék mintegy tucatnyi vezető szőlőbirtoka nagy utat járt be, úgy a technológiai fejlődést, mint a borok minőségi változását tekintve. A jövőben rejlő további lehetőségek pedig nagyok, hiszen a telepíthető területnek ma még csak mintegy 30%-án találunk szőlőt.

Az etyeki szőlőtermő vidéket először 1990-ben emelték borvidéki rangra, majd 1997-ben Budapest szőlőskertjét (budai körzet) is hozzácsatolva megalakult az Etyek-budai Borvidék. A történelmi jelentőségű Körpince pince együttes, a Kecske-gödör, a Sóskúti úti pincesor, az egyedülálló présházak, a gyönyörű szőlőhegyek, a szőlőművelés és borkészítés tárgyi örökségei a múltról tanúskodnak, és kiváltják belőlünk a bor és a szőlőkultúra hagyománya iránti megbecsülést.

Etyek-Budai borvidék jellemző borai:

Chardonnay

Bogyói kicsik, gömbölyű formájúak, fehéres zöldek, alig hamvasak, feketén pointozottak, vastag héjúak, lédúsak, ropogósak. Fürtje szintén kicsi, 90-100 g körüli, hengeres, kissé vállas, közepesen tömött.

Korán fakad és virágzik, szeptember első felében, közepén érik. Növekedési erélye közepes. Megbízhatóan, de nem bőven terem, másodtermést alig nevel. A cukortartalma még a gyengébb évjáratokban is eléri 17 mustfokot, jó évjáratokban meghaladja a 20 fokot is. Élénk, de finom savtartalma 8-10 g/l körüli. A bogyók jellegzetes zamatúak, fűízűek.

Fagytűrő képessége a közepesnél valamivel jobb, a szárazabb viszonyokat is elviseli. Rothadásra érzékeny, töppedésre képes. Széles sortávolságra és nagyobb magasművelésű tőkeformákra alkalmas. Kicsi fürtjei miatt hosszúmetszést igényel.

Bora kemény karakterű, de finom savérzetű, fajtajelleges zamatú, telt, széles felhasználási skálájú. Kitűnő pezsgőalap lehet, de kiváló minőségű bor, sőt különleges minőségű, akár természetes csemegebor is készíthető belőle. Üde, friss és érlelt formában egyaránt elegáns, kedvelt termék.

Királyleányka

A Királyleányka egy magyar, államilag elismert (1973) fehérborszőlő-fajta. Erdélyből származik, hungarikum. A Kövérszőlő és a Leányka természetes hibridje.[1] Szinonim nevei Feteasca regale, Feteasca muscatnaia, Danosi.[2] Németh és Kriszten 1963-ban jelentette be honosításra.

Tőkéje erős növekedésű, sűrű vesszőzetű. Levele sötétzöld, közepesen nagy, vese alakú, széles, hullámos, sima, szövete fényes, zsíros, nehezen szakadó, tagolatlan-karéjozott.

Fürtje kicsi, vállas, tömött, kúpos, átlagtömege 100 g. Bogyói kicsik, fehéres-zöldek, hamvasak, lédúsak és enyhén muskotályos ízűek Szeptember végén érik, bőtermő (termésátlaga 10-14 t/ha), de évjárat- és szüretérzékeny fajta.

Bora diszkréten muskotályos illatú vagy virágillatú (jázmin, petúnia, kökörcsin)[4], finom, harmonikus, testes. Hal-, és gombás ételek, könnyű sajtok mellé javasolt fogyasztása

Muskotály

Valószínűleg a görögök hozták Dél-Franciaországba, és onnan terjedt el szerte Európában, majd a tengerentúlon. Ma kisebb-nagyobb területeken a föld valamennyi bortermelő országában termesztik. Az egyes termőterületeken, országokban a fajta nevei annyira változatosak, hogy gyakran nehéz azonosítani. Franciaországban Muscat Blanc és Muscat d'Alsace, Olaszországban Moscato Bianco, Spanyolországban Moscat, Portugáliában Moscatel, Görögországban Muskuti, Ausztráliában Brown Muscat, Magyarországon sárga muskotály, illetve muscat lunel neveken ismerik.

Középerősen növekedő fajta, elfekvő hajtásokkal. Levele szeldelt, fűrészesen fogazott. A betegségekre kimondottan érzékeny. Bogyói kicsik, ám nevével ellentétben a világossárgától a vörösbarnáig sokféle színűek lehetnek. Ha amúgy sem nagy hozamát még jobban visszafogják, egészen kiváló borokat adhat. A borkészítésre használt muskotályok közül ennek a minősége a legjobb.

A muskotály a legősibb fehér szőlőfajták egyike. Számos borszőlő változata mellett csemegeszőlőként is igen kedvelt, gyakran használják mazsolának vagy készítenek belőle szőlőlét.

A hosszú idő alatt több mint kétszáz változatát nemesítették ki, minőségi bor termelésére azonban ezek közül mindössze négy-öt alkalmas. A szőlő cukortartalma viszonylag nagy, így melegebb éghajlatú vidéken viszonylag könnyű belőle édes bort készíteni. Népszerűségének fő oka, hogy a szőlő ízét jól visszaadja. Emellett bora lehet igen kiváló, száraz is (pikáns muskotályos zamattal).

Olaszrizling

Az olaszrizling olasz, vagy francia származású elterjedt szőlőfajta, Magyarországon az egyik leggyakoribb. Hozzánk Franciaországból került a 19. század közepétől. A nagy filoxéra járvány elpusztította szőlők helyébe ültették.

Közepes, vagy gyenge tőkéjű, sűrű, vékony vesszőjű. Fürtje kicsi–középnagy (átlagos tömege 90–140 g), tömött, hengeres és gyakran van rajta mellékfürt. Bogyója kicsi, sárga, gömbölyű, alig hamvas, vékony héjú. Húsa puha, leves, semleges ízű. Borának íze gyakran a keserű manduláéra emlékeztet. Enyhe rezeda illatú, savai szelídek, de ennek mértéke a termelőhelytől függ. (Az Észak-Dunántúlon például Csopakon a leglágyabb, Badacsony és Balatonederics felé a savas jelleg erősödik és Somlón a legerősebb. Egy helyen belül a hegyek északi részén savasabb, délen lágyabb. [1])

Október első felében szüretelhető. Későn érő, ezért szereti a melegebb helyeket, a déli lejtőket. Bőven termő, kiváló minőségű fajta. Termése majdnem állandó minőségű, de a rothadás, a lisztharmat néha eléri. Túlérett szőlőjéből különleges, minőségű borokat készítenek.

Egyedi jellemzője a nagy magnéziumigény; ennek hiányában hiánybetegsége alakulhat ki. A felvett magnézium jelentős része a termésbe és onnan a borba kerül, ezért bora izomgörcsök stb. ellen gyógyhatású. Magyarországon a badacsonyi borvidék bazalton termesztett olaszrizlingjeinek borában van a legtöbb magnézium.

Cabernet franc

A cabernet franc, régi francia szőlőfajta, már az 1600-as években jól ismerték és kedvelték. Feltételezik, hogy Bretagne-ból származik, erre utal a Loire-völgyi termőterületein elterjedt hasonneve a Breton[1]; ugyanezzel magyarázzák hogy a hűvösebb éghajlaton is jól érzi magát. Bordeaux-ban a 18. század körül terjedt el.

A cabernet franc vagy cabernet frank világfajtának tekinthető vörösborszőlő, nemzetközi besorolás szerint a "nagy" kékszőlő fajták egyike. Ma a bordeaux-i borvidék hat legkiterjedtebb termőterülettel bíró vörösborszőlő-fajtáinak egyike (a további öt a cabernet sauvignon, merlot, carmene`re, malbec és a petit verdot) és a híres francia cuvée borok meghatározó szőlőfajtája. (Gyakran kevert ültetvényekben található a cabernet sauvignon-nal.) Bora kiváló, fajtajelleges, sokrétegű bor: az érett gyümölcsösség mellett kellemesen fanyar, nagy extrakt tartalmú, bársonyos, sötét bíbor színű ideális vörösbor.

Kékfrankos

A kékfrankos szőlőfajta, amelyből tipikusan savhangsúlyos, gyümölcsös, tanninban közepesen gazdag, fűszeres karakterű száraz vörösborokat készítenek. Hasonnevei: többek közt Blaufränkisch, Blauer Limberger vagy Lemberger, Limberger, Franconia, Frankovka, Frankovka modra, Moravka[1]. Magyarország legelterjedtebb vörös borszőlőfajtája.

A német név (Lemberger) Lemberg hercegségre utal a mai Szlovéniában, ami valamikor az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. A kékfrankosnak Kelet- és Közép-Európában egy felmérés szerint több, mint negyven névváltozata van. Bulgáriában például a neve Gamé, és ennek alapján valamikor azt gondolták, hogy eredetileg a Gamay típus klónozása lehetett, de ma már igazi Vinifera változatnak tekintik.

Tőkéje gyors növésű. Fürtje közepes nagyságú, közepesen tömött, rövid nyelű. Bogyói közepesek, vastag héjúak, kissé hamvasak. Jól termő fajta, szeptemberben szüretelhető és a leszedésével nem kell sietni, mert nehezen rothad.

A kékfrankos általános Közép-Európában, beleértve Ausztriát és Németországot is. Magyarország számos borvidékén termesztik, többek közt Sopronban, Villányban, Hajóson, Szekszárdon és Egerben. A négy borvidék kékfrankos borai eltérő jellegűek[2].

A kékfrankos az 1990-es években még itthon lenézett szőlőfajta volt, amit sokan szívesen lecseréltek volna divatosabb fajtákra, az utóbbi években azonban népszerűsége egyre emelkedett. Sőt, most már vannak borászok, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy a kékfrankos termesztéséhez Magyarország adottságai egyedülállóak, és jó kékfrankost csak nálunk csinálnak a világon[3]. A kékfrankost nem csak önállóan palackozzák, fő alkotója az egri és a szekszárdi bikavérnek is.

A Monarchiában a 19. században terjedt el, eredete vitatott. Tartja magát az a nézet is, hogy a Kaszpi-tenger vidékéről származik és még a honfoglaló magyarok hozták magukkal.

Rajnai rizling

A valódi rajnai rizling (Weißer Riesling, Johannisberg Riesling) a Weißer Heunisch és a vadszőlő (ligeti szőlő, Vitis silvestris) spontán kereszteződéséből született (más elméletek szerint a Vitis silvestris és a tramini kereszteződése kereszteződött a Weißer Heunisch fajtával).

A fajtát „Rüsseling“ néven először egy 1348 körüli elzászi forrás említi. A híres német botanikus Hieronymus Bock (1498-1554) 1546-os kiadású Füveskönyvében (Kreütter Buch) megemlíti, hogy „Rissling“ nevű szőlő terem a Mosel és a Rajna mentén, és Wormsban.

A rizling eredetét az osztrák Wachau borászai is a magukénak mondják, mert a borvidék Ritzling nevű hegyét már 13. századi írások is említik. Ez nem feltétlen bizonyíték, de nem is mond ellen a fentieknek, hiszen sok kelet-középeurópai (cseh, magyar) fajta vándorolt a késő középkorban nyugat felé, és honosodott meg Franken területén (a mai Bajor tartomány északnyugati része), a Felső-Rajna völgyében és Nyugat-Svájcban (Wallis, Waadt, Savoyen).

A szőlőfajta tőkéje erősen növekvő, vesszőinek sűrűsége közepes, vesszői merevek és hengeresek. Fürtje kicsi, tömött, hengeres, kicsit kúpos, gyakran szabálytalan alakú. Termőképessége közepes, Magyarországon szeptember végétől már érik, de akár több hónappal később is szüretelhetik. Fagytűrése a vinifera fajták közül talán a legnagyobb. Esős őszön rothadásra hajlamos és lisztharmatra érzékeny.

Bora kemény, de finom savakkal, extrakttartalma nagy, illat- és zamatanyag-tartalma gazdag, cukortartalma közepes, de ez változó. Termőhelytől és feldolgozástól függően sokarcú lehet, a könnyű, vékony, savas bortól egészen a testes, nagy cukortartalmú csemegeborig.

Magyarországon főleg a csongrádi, tolnai, etyek-budai és hajós-bajai borvidékeken elterjedt.